A tegnapi kalandok után ma valahogy nem volt kedvem autóba ülni és menni egy kört. Még a park körül sem. Nem. Majd jövő héten. Megvár (ha el nem lopják).

Arra ébredtem, hogy besüt az ablakomon (tetőablak!) a nap. Ennek ugyan megörültem, de amikor kinéztem a fenti, majd a lenti erkélyen (így kb. 360 fokban belátom a környező vidéket), rájöttem, korai volt az öröm. És nem csak az időpont miatt. Ugyanis csak fölöttem sütött, mindenhol máshol felhő volt. A Vodnóból kb. szemmagasság fölött semmit sem láttam. Áron erre szokta mondani, hogy "lelopták az albánok a keresztet".

Na mindegy. Itthon csak nem maradok alapon elindultam a város felé. Felvettem a futócipőm - gondoltam, tesztelem a hét közben kitalált ötletem arra, hogyan nem fog benne fájni a lábam. A másodlagos ötlet az volt, hogy ha betévedek egy sportboltba, ez alapján könnyebb lesz újat választani. Na, végül boltban nem jártam. Pontosabban csak egyben: vettem egy spenótos bureket a város felé menet, reggeli gyanánt. Egyébként minden zárva volt, teljesen kihaltnak és ezzel együtt élhetőnek tűnt Szkopje központja. Elmentem a Parlament mellett, gondoltam, megnézem a mecedón kollégák által már többször javasolt piacot, hátha. Láss csodát: vasárnap is nyitva volt! Egy nyüzsgő, koszos és büdös, de legalább kicsi bódéváros a város közepén. Olyan, mint amikor a kínait románokkal adják elő, helyenként vegyítve a nagybanival és vidéki őstermelők koszos vödörből árulós piacával. Egészen érdekes volt! Nem láttam ilyet vagy 10-15 éve...

Nem vettem semmit, de mivel közben elkezdett előbújni a napocska, gondoltam, elindulok a Vodnó irányába. Gábornak megígértem még az első napon, hogy felszaladok rá. Ehhez képest most, másfél hónap múltán még mindig nem láttam közelről. Helyismeret hiányában az első olyan úton indultam el, ami emelkedni látszott. Na jó. Ha itt emelkedik, akkor az nagyon jól látszik: közel 1 kilométerrel magasodik fölénk a hegy úgy, hogy a kereszt alig 8-10 kilométerre lehet a városközponttól légvonalban.
Innen ugyan nem tűnik távolinak, de a légvonalnak megvan az a tulajdonsága, hogy számunkra nem reális becslési alap, ha komoly szintkülönbséggel kell számolni. Az ember ilyenkor szerpentinen vagy meredek hegyoldalon jut fel/le. Most is ez történt. Ahogy elindultam (az egyébként erősen a II. kerületre emlékeztető, elit, hegyoldali ingatlanok között - most már tudom, hogy ilyen is van itt...), viszonylag gyorsan letértem a "főútról", mondván, ha mindig felfelé megyek, előbb-utóbb jó helyen fogok kikötni. Így is lett. Igaz, az idő jó részét 10-15%-osra becsült emelkedőkön, ráadásul főként a hegy keleti és déli oldalán töltöttem, nem bántam, mert így nem zavart meg semmilyen urbánus hatás a természet élvezetében. Tök egyedül voltam, mindenféle ösvényeken és csapásokon csörtettem felfelé. Kész szerencse, hogy futócipőben voltam, könnyen vettem az egyébként kifejezetten nehéz, erősen felázott, sáros, avarral borított terep okozta kihívásokat - a hihetetlen módon teljesen folyamatos, durva emelkedőn túl. Otthon ilyet nem láttam soha. 2 órán kresztül csak meneteltem felfelé. Igaz, sosem akartam még Gyöngyösről megmászni a Kékest... Merthogy itt annyi a szintkülönbség, csak épp egy bő mátrafürednyi távolságból!
Simán feljutottam, de nagyon leizzadtam. 2 óra volt úgy, hogy ebből másfélben azért szólt max. hangerővel az iPodom, hogy lehetőleg ne a saját pulzusomat hallgassam. Átlag kb. 90%-on pörögve volt ennyi, a GPS szerint "csak" 850 méter volt a szint, de bő 12 kilométer a megtett táv. Nem vicceltem, amikor azt mondtam, csörtettem. Zerge módjára rohantam, szaladtam, szökdécseltem felfelé, ahol csak tudtam, mert éreztem magamban jócskán energiát (sőt, még így is maradt...).
Az út vége felé, ahogy elkezdtek összefutni mindenféle színű turistaútvonalak (mert ezek szerint mégis vannak, csak én kicsit elbambáztam a rajtnál), már emberek is jöttek-mentek, az utsó 1 kilométeren pedig olyan forgalom volt, mint a Normafánál. Különben az a jó, hogy ide csak gyalog lehet feljutni egy kb. 500 méterrel lejjebb lévő parkolóból (vagy lejjebbről). Így itt tiszta a levegő és nem kell félni az autóktól és a hájas, tohonya népektől sem... (de csak mert nem Meki van a csúcson).

A kilátás egészen pazar odafentről, de sajnos jó képet még annak ellenére sem tudtam készíteni, hogy menet közben elmentek a felhők és jól láttam a várost. A másfél hétnyi eső után a napsütés hatására túl magas volt a páratartalom, fehér tejföl fedte a képet. Azért meg tudom mutatni, hol lakom (a nyíl hegyénél van pont az ablakom):

Ez a kép a fentiek fényében, illetve a nem kis távolság tudatában egyenesen csodának tűnik: a múlt héten vásárolt úgy teleobjektívemmel lőttem, 300 mm-es állásban... már megérte! :)

És a kereszt. Ja igen, a kereszt. Valószínűleg 100-ból 99-en ezért mennek fel, én vagyok az egyetlen bunkó, aki a nyargalászás öröméért mássza meg ezt a túlméretezett dombot (a kereszt lába 1066 méteren van!). Nagyon szép, de nekem tipikusan szocialista, acél műalkotás. Szerintem csak "művészfotókon" tud normálisan kinézni. Egyébként egyszerűen csúnya.

Hihetetlenül nagy: kb. akkora, mint egy tízemeletes ház. A törzse egy 6,2x6,2x67 méteres hasáb. Hiába no, van itt ipar! :)

Van alatta egy kilátó és már épül a kötélpályás felvonó is. Más szóval: egy-két év és megjelennek mégis a tohonyák.:( Mondjuk a körpanorámás kilátó nem lenne rossz hely egy étteremnek!
 

Apropó: lefelé jövet úgy döntöttem, megnézem, merről jöttek a népek - mert ha meg akarom mutatni másnak is a helyet, nem biztos, hogy mindenki 

lelkesen rohanna utánam felfelé, és így könnyen válhatna 4 órássá az út... szóval követtem a tömeget és úgy egy óra alatt le is jutottam a nagy parkolóig. Érdekes élmény volt. Ilyet síterepeken szokott látni az ember (mondom ezt én, aki sosem síel). Itt viszont épeszű ember nem próbál meg síléccel lejönni. Kifejezetten veszélyes volt a terep és kemény az út lefelé. Idáig. Innentől viszont már az út mellett mentem, hogy megtudjam, hogy juthatok fel ide autóval, ha kedvem szottyanna. (Nem vicc: a következő keresztutca visz fel... és ezt eddig nem tudtam!)

Már jócskán a lakott részen voltam, amikor megpillantottam a mai nap márkáját:

MACEDONIAN FRIED CHICKEN

Szerintem ez épp jó is lenne a fenti kilátóba!