Mert ugye az úgy van, hogy először szenteste, aztán karácsony, majd előbbihez egy hétre újévi buli. Aha. Szöszt...
Itt tudják, hogyan kell ezt csinálni: megvenni a mi karácsony utáni készletürítéseinkben a díszeket, a használt fákat és a visszacserélt, olcsóbban újraértékesített ajándékokat, közben azért bulizni egy hatalmasat újévkor, és csak január első hetében, 6-7-én megtartani a karácsonyt! Ez mekkora remek találmány? :) (Mondjuk múlt héten nem volt épp egyszerű feldolgozni, hogy hova is csöppentünk... a magyar nincs hozzászokva, hogy a szokottnál később jön a kiárusítás...)

De ha már, akkor: kijöttünk megünnepelni macedón kollégáinkkal az ő ünnepüket, ahogyan azt megtettük Magyarországon a magyar kollégákkal is pár hete. (Élni tudni kell, na!) Persze kerítettünk apropót, okot, indokot, kifogást, de azért jó volt és értelmes is. Egyetlen napot voltunk itt, de most, a vacsora után hazafelé jövet megállapítottuk, hogy ez olyan tartalmasra sikeredett, hogy háromnak is elment volna. Ha a magunkhoz vett kalóriamennyiséget avagy tápanyagmennyiséget vizsgáljuk, akkor hétnek is.

Napközben workshop (a téma mellékes, a lényeg:), 8 ember egy asztal körül megbeszélget. Meg csipeget. Elcsipeget egy kiló mogyorót, 2-3 kiló mandarint, egy nagy csomag ropit, piskótatallért, kekszet, és amit még talál. Előétkezik. Délután egyre időzítve, a vacsorát előkészítendő, finom ebédet rendel: 100 darab kebab, úgy fél kiló miszlikbe aprított vöröshagymával. Meg persze a rendes éves sóadag és némi darált csípős paprika vagy épp peperoni kíséretében. Maradt. Éppen. Jóllaktunk. Nem csak éppen.

Délután a workshop kishíján sziesztába csapott át - érthető módon, hiszen egy ilyen könnyed lakoma után a szervezet minden felesleges, a létezést veszélyeztető funkciót  (pl. gondolkodás, ülve maradni bírás) minimumra vesz. Valahogy túlestünk ezen is és fél 3 körül jött a megváltó gondolat: olyan szépen süt a nap, nézzük meg a keresztet!
Apró baki, hogy a naplementéig 2 óránk volt. Sebaj. Bepattantunk 2 autóba és irány a hegy! Persze ebben így semmi veszedelmesen különös nem lett volna, úgyhogy csavartunk rajta egyet: négyen a korábbi bejegyzésekből már ismerős, kutyarágta, de egyébként majdnem vadi új Lada Nivával mentünk. Amit én vezettem. :)

Kétségkívül életem egyik legmeghatározóbb autós élménye volt és valószínűleg az is marad, minden lamborghinis és ferraris mellett. Döbbenet. Bár simának mondható rajt-cél győzelmet arattunk Áron Volvója felett, az igazsághoz hozzá tartozik, hogy egy egysávos úton elég nehéz is lett volna megelőznie... tény: ez az autó újonnan (2010. októberi, 6700 kilométerrel!) is csörög-zörög, nyiszog, nyikorog, 60-nál már olyan hangja van 4-esben és még 5-ösben is, hogy azt várod, mindjárt elfüstöl, minden gomb és kapcsoló a lehető legváratlanabb módon és a legidiótább módon van benne elhelyezve és a váltóbot pont olyan, mint az 1920-as évek versenyautóiban: az anyósülés mellől kinövő, jó fél méter hosszú vasdarab, a végén egy körbe-körbe forgó pompommal. Azt talán hagyjuk, hogy élményautózás ide, széles vigyor és tengernyi adrenalin oda, 15 perc dinamikus zötykölődés után még a vezetőülésből is jól esett kiszállni. Hátul szerintem vallatni lehet. Hatalmas, elképesztő, fanatasztikus, elbűvölő! Imádom!
Hab a tortán, hogy lefelé rá voltam kényszerítve, hogy a saját stílusomban közlekedjek, mivel Kristijan jelezte, hogy bizony csak elöl van tárcsafék és az is hajlamos az elmelegedésre, így - ha a hegy alján, a forgalomba érve még meg akarunk állni - lehetőleg ne nagyon fékezgessek... nem esett nehezemre tartani a parancsot...  menet közben pedig az utasok torzuló arcának látványa ráadásul minden pénzt megért! :D

Ezek után még dolgoztunk egy picit, majd este eljött a nap fénypontja, a várva-várt ünnepi vacsora. Kenyérbe sütött szerencsepénzzel, sok-sok nevetéssel, evés-ivással. Megint fáj a hasam, olyan degeszre ettük magunkat. Pedig most kivételesen nem volt túlzott az előétel mennyisége, és a főétel után pont koppon zártunk a desszertekkel is. Vadas vacsora volt, előételként grillezett vargányával, mindenféle savanyúságokkal, baconbe tekert aszalt szilvával és hasonló finomságokkal. Desszertként palacsinta, panna cotta meg valami csokis szuflé volt - de ott már szerintem mindenkinek mindegy volt minden. Persze becsületből bepusziltuk.
A kettő között ugyanis nálunk vendégszerepelt Bambi, Pumbaa és Tapsi Hapsi - mint azt megtudtuk tanult (vagy talán most arra kéne hivatkozni, hogy két gyermekes?) kollégánktól,  Kristijantól. (Gy.k. őz, vaddisznó és nyúl van a fenti tálon.) Hiába no, világnyelv az angol! ...de talán mindenki jobban járt, hogy nem kellett ezeken a szakszavakon agyalnia...