A minap Szófiában volt szerencsém egy otthon kevéssé ismert, tejalapú üdítőitalhoz, az ayranhoz. Én ugyan hallottam korábban a nevét és tudtam azt is, miből van, de nem gondoltam, hogy létezhet olyan tejtermék, amit már nem tudok meginni akármilyen tételben. (A savanyú tej és társai most nem játszanak, mert azok már lejártak.)
A Balkánontól a közel-keleti országokon át egészen Közép-Ázsiáig (értsd: Boszniától Indiáig, Ciprustól Kirgizisztánig) nagyon elterjedt szokás a joghurttá érlelt tejet vízzel higítani és némi sóval tartósítani, és ezt akár normál főételek, mint pl. kebab mellett hideg üdítőként fogyasztani. Valójában így ránézésre az a hepaj, hogy sokszor a tengerparti népeknek nem volt választása, hogy édes- vagy sós vízzel szeretné-e higítani, de ráfogták, hogy így tovább eláll, hiszen a só mindent tartósít - majd a termék elterjedt a szárazföld belsőbb részein is, ahol az íz miatt szükség volt a sózásra.
Az íze nekem kicsit bizarr, de azért enyhe megszorításokkal még épp iható. A bozánál kétségkívül jobb, alkoholmentes, üdítő. Persze mint minden hasonló dolognak, ennek is vannak változatai a világ különböző részein. A bosnyákoknak van egy sajátos mojito-style receptjük az ayran alapjain: végy egy kis joghurtot, öntsd fel uborkalével, dúsítsd némi reszelt fokhagymával és bolondítsd meg az egészet egy kis finomra vágott mentalevéllel. Nagyon egészségesnek tűnik, de ember legyen a talpán, aki ezt fel tudja hörpinteni! Egyszer azért muszáj lesz kipróbálnom...
De térjünk vissza egy pillanatra az eredeti verzióhoz: az ayran olyannyira népszerű, hogy a bolgároknál pl. a Danone is gyártja, sőt a McDonald's is forgalmazza a menüihez. Próbáltam magam beleélni, milyen lehet egy dupla sajtos McRoyal ayrannal meg némi sültkrumplival és barbecue szósszal, de szerintem megfeküdné az emésztőrendszerem.
Jótanács nem gyakorlott, de kíváncsi utazóknak: az ayrant mindenhol egy picit másképp nevezik. A bolgár neve a cirill betűk ismeretével még egyszerűen megfejthető: айрян (ayryan). A görögök sem trükköznek sokat, csak ki kell tudni betűzni: αριάνι (ariani). Itt tehát még egyszerű olvasási tudással megúszhatjuk, hogy helyi speckóként ránk sózzanak valamit, aminek túlzott fogyasztása tönkrevágja a nyaralásunkat. Viszont az irániak ugyanezt "doogh", az albánok a "dhallë", a kurdok "mastaw", az indiaiak pedig "lassi" néven tartják nyilván. Ha tehát ilyesmivel tukmálnak, gondoljuk meg kétszer, kérünk-e, mert a magyaros ízlésvilágtól igencsak távol eső dologról van szó.
Kipróbálni mindenképp megéri, de fél literes korsó frissen csapolt, habos ayrant kikérni elsőre egy picit bátor húzásnak tűnik, még ha filléres dologról van is szó.
Utolsó kommentek