Levegőváltozás kellett? Megvan! Kaland? Az is!
Az élet nagy tréfamester: ha épp kezdenél hozzászokni a körülményekhez, csavar egy picit az izgalmi szintet szabályzó bizgentyűn. Mikor azt gondolod, az utazás normális, megbízható rutintevékenység, mindenre fel vagy készülve, téliesítettél és figyelsz mint állat, nesze egy durrdefekt! Kalandnak érdekes volt. Egyszer. Azért most nincs kifejezett vágyam ismételni.
Szkopje ismerős hely? Persze. Felismered a zsebeseket? Ja, az utcai purdét és a hírhedt cigánycsoportokat a vak is, gond nélkül. (Elnézést az etnikum kiemeléséért, alapvetően kifejezetten nem vagyok ellenük. A helyiektől viszont így tanultam - bár mintha hallottam volna más országban is hasonlókat "róluk"…) Az elit étteremben garázdálkodó, jólszituált, határozottan nem kisebbségi, trükkös „szakikat” viszont már kihívás beazonosítani. Most például épp nem sikerült.

A saját szabályaim többszörös megszegésével, hibák egész sorát elkövetve sikerült magam a mostani új, izgalmas, bár ismétlésre szintén nem érdemes helyzetbe hozni. Szokásomtól eltérően valamiért nem tettem ki a jogsim, a személyim és a kocsi papírjait otthon, amikor megérkeztem. Szintén nem pakoltam ki a külföldi zsetont, amire pedig a belvárosban pont semmi szükség. Sosem szoktak velem lenni. Itt jegyzem meg, kész szerencse, hogy a kocsikulcsot esélyem sincs minden mással együtt tárolni! Sosem szoktam a kabátomban tartani a pénztárcám. A zakóm zsebében igen, de arra mindig figyelek, hogy mellettem legyen. Hát most ezt is benéztem. Igaz, a kabátom takarásában, de felakasztottam az étterem egy eldugott sarkában a fogasra, a többi mellé.
Azt hittem, csak a mi motyóink vannak ott. Hatan (később heten) voltunk, a kutya nem gondolta, hogy bárki másnak is van is bármije. Hát volt, álcából. Gabival (Áron feleségével) meg is néztük magunknak a mellettünk ülő párt, amikor annak hölgy tagja lelépett: csendben ettek 1-1 tál tésztát, nem beszéltek egymással, majd az adag felének elfogyasztása után a hölgy felállt, levette a kabátját a fogasunkról és szó nélkül távozott. A pasi (aki végig kabátban ült és evett) pár perccel később fizetett és szintén távozott. Megnéztük őket. Megbeszéltük, hogy nagyon furák. Szcenáriókat szőttünk ennek az okára. De amíg fizetésre nem került a sor, nem tűnt fel, hogy a lány valószínűleg a saját kabátján kívül az én pénztárcámat is magával vihette.

Akkor még fel sem merült a lopás ténye. Azt gondoltam, az irodában hagytam. Este visszamentem, csekkoltam mindent: sehol semmi. Éjszaka gondolkodtam, hajnalban korán benn voltam, újra átnéztem mindent. Semmi. Beszéltem mindenkivel, takarítóval, biztonságiakkal, ismerősökkel, kollégákkal és elkezdett tisztulni a kép. Később felhívtam a szkopjei magyar konzulátust is, ahol kifejezetten kedvesek voltak és igyekeztek minden információt elmondani. Nem voltam és most sem vagyok kétségbe esve, szerencsére meglepően higgadt tudok maradni vészhelyzetekben. (Magamat ismerve pár nap múlva leszek csak stresszes, ha már látom az alagút végét.) Ettől függetlenül jól esett.
Körbejártunk mindent még egyszer Kristijannal (gondolván a helyi erő hatalmára), majd végül elmentünk feljelentést tenni a rendőrörsre. Hát halljátok! Mint valami filmben. Lepukkant, 40 évvel ezelőtti, füstös panelbunker, sötét folyosókkal és kopár irodákkal. Jószerivel a priccsen töltöttük ki a feljelentéshez szükséges papírt. Illetve előtte elbeszélgettünk egy macedónul és… ja nem, csak macedónul kiválóan értő, kevésbé jól beszélő rendőrrel, aki felvette az adatokat, feljegyzést írt a történésekről. (Nem értettem, de indigó vagy fénymásoló használata helyett egy kollégája szintén leírt mindent szép sorban…) Balkáni állapotok. Mondjuk mit is várnék? Túlértékeltem. Vettünk 100 dénárnyi illetékbélyeget a szomszédos fénymásoló boltban (!), végignéztük, ahogy a rendőr bácsi rendesen lenyalogatja a hasznos anyagot a hátuljáról és ráragasztja egy üres papírra, amit kitölthettünk.

Este már mehetek is a feljelentés hiteles példányáért. (Ami gondolom, pont ugyanez a fecni lesz – egy pecséttel díszítve.) Ezzel aztán elbattyoghatok a követségre, ahol kapok valami másik fecnit, hogy haza tudjak menni (pontosan egy alkalommal). Otthon már letiltattam a bankkártyákat, elkezdtem szervezni a dokumentumok pótlására irányuló folyamatot. Bár van egy félelmem, hogy lesz még egy köröm a hazai rendőrséggel is az ügyintézés kapcsán… A kapcsolatok felhasználásával is minimum 2-3 munkanap lesz, mire sikerül pótolni minden dokumentumot (személyi, lakcímkártya, útlevél, jogosítvány, forgalmi, TAJ kártya, miegymás), és 2 hét, mire megérkeznek az új bankkártyáim.

Kalandra vágytam? Nesze, tessék! A jó hír: pár tízezer forintból elérem, hogy végre nem kell egy darabig azon gondolkodnom, melyik azonosító dokumentumom mikor fog lejárni! :)