Talán meséltem már, hogy a szerbeknél és a macedónoknál is alapvető élelmiszernek tűnik a paprika. Egyszerűen elképesztő, számunkra tényleg iparinak tűnő mennyiségben és kiszerelésekben (pl. 20 kilós zsákokban) árulják és fogyasztják egyes típusait, de tényleg szinte minden fogásnál lehet vele találkozni sült, főtt vagy akár nyers formában.

Ohridban jártamkor 3 dolgot vettem észre ezzel kapcsolatban: egyrészt zsákszám cipelték egyszerű háziasszonynak tűnő kendős nénik a hátukon a sárga és piros színű, nagy, húsos paprikát hazafelé. Másrészt szinte minden ház teraszán, tornácán lógott néhány füzérnyi ebből a típusból: szárították. Ekkor még csak azt gondoltam, aszalva szeretik vagy épp tartósítják télire. Ám szeptember közepe/vége felé minden kiskertben megjelentek a hatalmas, jó százliteres kondérok, amiknek gázzal gyújtottak alá és saját kis kéménykéjük is volt. Igen feltűnő jelenség, de magamtól még nem kapcsoltam volna a paprikához.
Aztán ahogy beszélgettem a házibácsimmal, kiderült, hogy nagyon is van közük egymáshoz: ezekben az üstökben fő a sok-sok paprika, olaj, só és fokhagyma felhasználásával a Balkán (és főként Szerbia és Macedónia) egyik jellegzetes étele, az ajvár.
A Wikipédia ugyan azt mondja, ez egy tejföllel, kefírrel vagy épp majonézzel keverhető hideg mártás, egy szósz, illetve akár egyfajta ételízesítő, ami a hozzávalóktól függően lehet édes vagy csípős is, a bácsi elmondása és saját tapasztalataim alapján az igazi jó ajvár önmagában is kiváló csemege. Nagyságrendekkel finomabb szerintem, mint a lecsó, amit ugye nem szeretek. Befőttként teszik el télire (tehát a szárítás valahol mégiscsak a tartósítás része), hatalmas mennyiségben. És ezt szó szerint kell érteni. Alkalmi kulturális idegenvezetőm azt mondta, igazán jó ajvárt 50 kilónál kisebb mennyiségű paprikából nem is lehet főzni, ők kb. 100 kilóból szoktak... mi mennyi idő alatt fogyasztunk el ennyit? Talán életünk során?

Mindenkinek megvan a saját receptje, nincs két egyforma házi ajvár. A ház büszkeségének jelképe. Általánosságban elmondható, hogy úgy készül, hogy kiszárítják azt a kisebb hegynyi paprikát, majd megsütik nagyon alaposan (amikor én már visítanék, hogy "ez elszenesedett!"), meghámozzák és ledarálják. Közben a hasonlóan irgalmatlan mennyiségű padlizsánt megsütik, meghámozzák és szintén megdarálják. A hatalmas üstben pár tíz liter olajat forralnak, amit sóval és fokhagymával tuningoltak előzőleg (gondolom, a mértékegység itt sem a késhegynyi lehet). Összeöntenek mindent, és 12, de akár 24 órán keresztül főzik, közben egyes helyeken cukorral és/vagy ecettel tovább javítják. Addig fő, amíg nem lesz ismét tisztán pépes állaga az egésznek. Nem egy ötperces eljárás, minimum 2, de mennyiségtől függően akár 4 napig is dolgozik vele az egész ház!

Ha van otthon, biztos lehetsz benne, hogy megkínálnak. Engem is kínáltak többször is, de mivel sült paprika az alapja, azt gondoltam, kihagyom. Aztán a héten mégis megpróbálkoztam egy boltival, már csak kíváncsiságból. Wow! Magában ettem, mint a macedón gyerekek (nekik ez így népszerű "édesség" - mint nekem volt a kompót kicsiként), és nagyot csettintettem a nyelvemmel utána: ez nagyon finom!