Este nem írtam. Valójában ez csak annak köszönhető, hogy nem történt semmi különös. Reggel, befelé menet nagyon erősen törtem a buksim, de tényleg semmi:
- Nem szorultunk be reggel a liftbe. Ezt megtette helyettünk valaki más, úgy tíz perccel a mi reggeli indulásunk előtt.
- Nem estünk ki egyik taxi alján/oldalán sem. Szerencsére. Bár tény, hogy oldalsó visszapillantót 3-ból csak 1 alkalommal láttam magam mellett és hogy az egyikben erősen hiányos volt a kárpit elöl. Is.
- Nem ettem semmit napközben, mert elfelejtettem a nagy pörgésben. Amikor rájöttem, már nem volt értelme nekiállni, mivel tudtam, hogy pár óra múlva dőzsölés köszönt reám.
- Nem kellett segítséget kérnem a mexikói étteremben a gazpachomat követő extrémmód hatalmas adag, hihetetlenül ízletes sült oldalas elfogyasztásához sem. Éppen. Már épp fontolgattam pedig. Azért elég rosszul aludtam. De én akartam húst, sok-sok húst enni. Kedves gesztus volt az étterem részéről, hogy köretként mindössze egy kanál rizst tálaltak a 30-40 deka hús mellé. Így legalább nem kellett kidobni.
De, talán mégis történt valami! Szilvitől megtudtunk egy fontos definíciót: "azok a helyek, ahol alulról felfelé tör a víz a városban... na azok a szökőkutak".
Összességében azt mondanám: macedón tartózkodásom első hónapjának elteltével (augusztus 31-ére datálható projektes megjelenésem) már oly' mértékben akklimatizálódni látszom, hogy alig kapom fel a fejem a hétköznapi apróságokra, amiktől olyan színes , vidám itt az élet. Megszoktam, megszerettem.
Vagy... lehet, hogy tényleg csak nem történt semmi különös?
Utolsó kommentek