Szófogadó alkalmazottként - az Áronnal szombaton egyeztetetteknek megfelelően - ma reggel úgy háromnegyed 8 körül a cég budapesti irodájában vettem fel a munkát. Már éppen kezdtem belejönni, amikor megérkezett Kristijan a hajnali géppel Szkopjéból. Ezen a héten is egymás mellett fogunk dolgozni, csak most nem a hegy ment, hanem Mohamed jött... Kicsivel később megjött Mohamed "atyja", Áron is, aki úgy a második mondatában rejtette el azt a fél mondatot, hogy ha tudok, menjek velük 10 körül egy megbeszélésre. Tudtam, mentem.
Nem fogjátok elhinni! Már megint Belgrádban voltam! :)
Áron autójával mentünk, mert "oda kellett érnünk". (Egyébként "nem értünk oda"...) Kicsit más a világ egy felső kategóriás, mérsékelten izomszagú luxusdisznóból szemlélve, mint hétköznapi hala(n)dóként. Például meglepően csigabiga mindenki az autópályán, illetve roppant gyorsan közeledik a hátuljával. Amíg Áron a gázpedál alvázba taposásával bíbelődött, mindenki sasolt serényen, nehogy konfrontálódjunk egynémely rendőrlénnyel. Valószínűleg megúsztuk. Pedig ebben az autóban az utazósebesség nem a minap említett Zastava Koral 55-ből kihozható 60 km/h. Inkább annak a triplája. Olykor-olykor beleszaladtunk egy kicsit a kétszázasokba is. Legnagyobb döbbenetemre a GPS is igazolta ezt. Bőven.
Szóval haladtunk. Azonban meg kellett állapítanom oda-vissza, hogy bizony nem voltunk gyorsabbak, mint ha az én hétköznapi biotempomatos (kb. olyan, mint a bokagörcs) 135-ömmel jöttünk volna. Kicsit talán veszélyesebb és kétségkívül érdekesebb volt.
Tanulság?
Nem éri meg gyorshajtani, a határon úgyis várnod kell, ráadásul a nafta is kifogy a szekérből, és a tankolás pénz a négyzeten. (Egyrészt pénz, másrészt idő, amiről tudjuk, hogy szintén pénz...)
Utolsó kommentek