Hazaértem egészben, élek, virulok! Újabb életre szóló kalandokban volt részem, örök emlékeket és tapasztalatokat szereztem. Ezt is fogjátok még hallgatni egy ideig (főként mert leírni mindent lehetetlen és túl hosszú is lenne).
Pontosan 986 kilométert tettem meg szombat hajnali fél 5-től vasárnap este negyed 9-ig. Az útvonal főbb pontjai: Szkopje - Tirana - Ohrid (tente) - Durres - Szkopje. KID minden dicséretet megérdemel: elvben egyetlen tank benzint evett csak meg ezen a nem éppen egyszerű túrán (4,6 literes átlag 100 kilométerenként!). Pedig volt benne egy (illetve két) pici szakasznyi autópálya, rengeteg hegyi emelkedő - Albániában nagyon nem ritka a 7-10%-os, több kilométeres kaptató a határ, illetve Tirana körül, de még a macedónoknál is akad hasonló hosszúságú meredek szakasz -, kismillió előzés és vagy egy órányi nagyon autó- és embergyilkos városi vezetés Tiranában.
Tegnap tehát egészen korán indultam el reggel, aminek eredményeként már negyed 8 körül albán felségterületen voltam. Ehhez a szakaszhoz csak annyit, hogy egy picit betojtam menet közben, hogy elnéztem az időjárás-előrejelzéseket: a határ környékén 2 (kettő) fok volt, de már előtte is találkoztam komolyabb ködfelhővel és az Ohridi-tótól északra fekvő hegyeket bizony megszórta valaki porcukorral... szóval para volt. Szerencsére napközben Tiranában 29, ma Durresben 27 fok volt (verőfényes napsütés), Ohridban hajnalban 10, Szkopjéban most 19 fok.
Ennek kapcsán ugorjunk is ahhoz a ponthoz, hogy ma reggel fürödtem az Ohridi-tóban. Napkeltekor. Nagyon romantikus volt a hangulata:) Mivel a tó vize közel 20 fokos, kinn viszont csak 10 volt, bemenni nagyon kellemes volt. Amíg bele nem merült az ember, mert ugye onnantól hidegnek hat. Nagyon hidegnek. Kijönni pedig kész állatkínzás volt! Mindegy, megtettem, kipróbáltam, tetszett! :)
Dél körül viszont már az Adriai-tengerben fürödtem! Mivel azonban az sem volt most sokkal melegebb, mint a tó, viszont ott a parton nagyon jó idő volt, oda bemenni volt rossz és kijönni jó...
A tó egyébként sokkal jobban tetszett: tiszta volt a vize, kellemes a környezete. Ezzel szemben a tenger koszos volt, a parton mindenféle hulladékok, moszatok, szivacsok, mittudoménmik. És még Bibionéból származó vízibiciklit is láttam! (Még mozgott, de máshol már hulladék lenne...)
Tirana felé menet egy egészen érdekes szerpentines szakaszon kellett magam átrágnom az utolsó 50-55 kilométeren. Hangulatos, félkör alakú fehér betondarabokkal, olajfákkal és szakadékokkal szegélyezett út, rengeteg útszéli árussal (elsősorban gyümölcsöket és kézműves termékeket próbálnak eladni bárkinek, aki meg talál állni véletlen). A szerpentin előtti élmény: Elbasan városa (aminek ma megnéztem a "piacát" is gyorsan). Ipara messziföldről látható. Elképesztő füstfelhőt bocsátanak ki a kémények, rengeteg félkész és félig leomlott ipari és gyárépület van itt, acélgyárak és mindenféle nehézipari egységek, rettentő koncentrációban. Lenyűgöző a maga nemében.
Tiranába érve az első nehézség a parkolás volt. Na azt nem könnyű a központ környékén. De mintegy fél óra alatt megoldottam...
A város magja nem túl nagy, a fontosabb, érdekesebb épületek, amikből valóban nem túl sok van, tényleg egy 2-3 kilométer sugarú körben vannak, egy nap alatt megtekinthetők. Érdekes volt, hogy bemenni szinte sehova sem lehetett szombaton, szerencsére azonban sikerült elcsípnem egy nagyszabású kiállítást a Galériában: az albán festészet és szobrászat elmúlt 120 évének kiemelkedő alkotásait tekinthettem itt meg. Kifejezetten tetszett, nagyon látványos a művészetek fejlődése is (a téma mellett a feldolgozás minősége is folyamatosan változott természetesen), de összességében itt is - mint minden más területen is - éreztem némi időbeli elmaradottságot. Mintha nehezen importálnák az elmúlt 20-30 évet...
Tirana és Durres belvárosában egyaránt épülnek új, nemzetközi színvonalú épületek, vannak szép közparkok és egyáltalán, városnak (mediterrán kisvárosnak) hatnak. A közbiztonság teljesen jó, még egy fenyegető pillantással sem találkoztam.
Az emberek nagyon barátságosak, roppantul közvetlenek (bár idegennyelveket nemigen beszélnek). Angol helyett olaszul praktikus velük kommunikálni, ugyanis az albán és az olasz nyelv (gondolom az illír alapok és a hosszú római befolyás okán) sokban hasonlít, sok-sok közös elemmel bír. Én még életemben nem "beszélgettem" ennyi helyivel "csak úgy". A fényképezőgép nem hátrány, veszélyforrás, hanem érdekesség, kapcsolatteremtő eszköz volt. Bárkiről lehet csinálni egy fotót, amit elég egy kedves szóval és/vagy egy mosollyal jutalmazni. Sőt! Volt, aki meglátta nálam a gépet és kérte, hogy fotózzam le és küldjem el neki a képet! Olyan is akadt, aki beállt pózolni és mondta, hogy csináljak róla és szeretett tulajdonáról, büszkesége zálogáról - ami esetünkben lehetett lepukkant 3 kerekű motor vagy épp elképzelhetetlenül alulfejlett benzinkút... (képek feldolgozása folyamatban!)
Nagyon színes élmény volt, barátságos, de sajnos gyakorta évtizedekkel elmaradott, alulfejlett környezetben (ami bár épül, ez az ütem még a felzárkózáshoz is kevés). Az árak: nekünk valóban kedvezőek, de nem hűdenagyonsokkal alacsonyabbak (csak átlagosan 10-20%-kal). A benzin olcsó (280-290 forint közötti áron van, de nem ajánlott a használata), a mai ebédem, egy egész (de nagyon pici) grillcsirke átszámolva 700 forint volt, de tegnap például ettem egy negyed sajtos bureket valahol, mindössze 140 forintért (a szkopjei ár feléért!). Az ízek nagyon jók. Mind a hús, mind a gyümölcs (Mártika: vettem neked jó fél kiló datolyát, frissen, fáról! Kevesebbet nem bírt adni a néni:)), mind a pékáru rendelkezik ízzel, emlékezetes, kellemes ízzel.
Jövőre, ha újra jó idő lesz, mindenképp szeretnék ide visszatérni egy picit hosszabb időre. Nem mondom, hogy egy hét után nem őrülnék meg ettől a világtól, de mindenképp szükségesnek érzem újra átélni mindezt. Teljesen átértékeltem a világot az ott látott szegénység, nyomor, elmaradottság és mégis oly' gyakori mosolyok és közvetlenség, barátságosság miatt.
Ők tényleg szegények. Mi csak sírunk, mert bénák vagyunk. De nálunk feneketlen jólét van ehhez képest! Sőt: innen nézve már Macedónia sincs messze az EU-s szinttől. Kifejezetten fellélegeztem, ahogy átértem a határon ma is és tegnap is...
Utolsó kommentek