Eddig nem írtam, de elég sok a kóbor kutya városszerte. Általában közepes termetű, jámbor korcsok, amiken egyértelműen látszik, mennyire rossz sors jutott nekik. Félszemű, sánta, loncsos, bolhás állatok. A kukák, konténerek környékén keresnek ennivalót, illetve van 1-2, amelyiket talán félig be is fogadta egy-egy bolt, mert minden reggel ugyanott látom őket. Várni.
Az otthoniakkal ellentétben ezektől egyáltalán nem fél az ember. Inkább sajnálja és megetetné őket. Sugárzik róluk a szerencsétlenség és az ezzel valahol ellentétes, az emberek iránt tanúsított hatalmas bizalom, remény. Szomorú, elgondolkodtató, de sajnos nem tudok mit tenni értük.
Mellesleg kóbor kutyából van bőven Szerbiában is. A Vranje környéki kanyargós hegyi utakon (a madecón határ előtti utolsó 80-90 kilométeren) gyakran látni akár 6-8 frissen elcsapottat is. Hihetetlenül sok, nagyon sokkoló. Bár egy idő után valahogy megszokja az ember. Elsőre nagyon rossz, megrázó élmény volt.
Egyébként az sem ritka, hogy például az autópályán fekszenek (jellemző a délebbre fekvő területek autóforgalmára) vagy épp rohangálnak keresztbe. Tudnak meglepetést okozni, figyelni kell rájuk. Igaz, ott láttam már embert is rohangálni (leparkol a leállósávban és átmegy a szemközti oldalra, mert ott a földje vagy épp egy autószerviz...), sőt szembe biciklizni(!) is. Persze az extremitás nézőpont kérdése: Macedóniában láttam már gyerekeket is focizni a leállósávban a várostól nem messze... nagyon kell figyelni.
Ami fura, hogy madarat nem sokat láttam eddig a városban. Alig néhány galamb, veréb van a tereken. Ennek mondjuk van pozitív következménye is: nincs minden teletojva, nem viszik le a fejed az alacsonyan szálló, agresszív szárnyas disznók. Azért mégiscsak fura. Nem tudom, mi az oka. Valahogy nekem része a város létnek a tér közepén hirtelen, egyszerre felröppenő , zajos madárraj...
Van az állatoknak egy szerencsés "rétege" is Szkopjéban: a macskák. Kiutált, rusnya kóbor cicával még nem találkoztam. Viszont pofátlanul kunyizóval gyakran:) Az éttermek környékén sokat látni. Szép a szőrük, láthatóan jó állapotban vannak, jól érzik magukat - és az emberek is szeretik őket. Lépten-nyomon csurran-cseppen nekik valami szinte minden asztalról. Így könnyű!
A múltkor a szerájban percekig figyeltem két kölyök macskát, amik önfeledten játszadoztak a vendégek asztalai, lábai alatt, majd időnként abbahagyták a küzdelmet és dörgölőztek egy kis fincsiért valahol. Nem sokat, csak két falatnyit ettek és irány vissza játszani! Nagyon aranyosak, már-már meghatóak voltak (még azzal együtt is, hogy köztudottan utálom a macskákat), annyira idilli, gondtalan, vidám kis életük van!
A legijesztőbb állatok kétségkívül a főtéren esténként tanyázó vérnyulak! A szemük vörösen izzik, és bár testük első ránézésre törékeny és puha, szőrük ápolt, fehér és fényes, a mozgásuk és a hangjuk árulkodó. Sunyin, lassan, de kitartóan ugrándoznak a gyanútlan járókelők között a kiszemelt áldozatuk felé. Időnként, "üzemi balesetnek" álcázva meg-megtorpannak, fel is borulnak. Aztán talpra állnak és folytatják a becserkészést. És ha megfelelő távolságba kerülnek hozzád, jajj neked! Két lábra ágaskodnak és elkedzenek könyörtelenül nyikorogni, mintha csak azt mondanák: "Vegyél meg, vegyél meg!" vagy inkább azt: "Én is Duracell-nyuszi akarok lenni!"...
Pánikra azonban semmi ok, a Gyalog galopp óta tudjuk a biztos receptet az önvédelemre:
Utolsó kommentek