Elmentünk öten, Szilvi, Áron, Gábor, Imre és én enni valami finomat. (Imre nem azonos a tegnap Belgrában hagyott kollégámmal. Ő javarészt itt dolgozik. Druszák.) Gábor jelezte előre, hogy ő vevő egy lasagnéra, ami a kiszemelt vendéglátóipari egységben frenetikus. A többiek nem tiltakoztak, így aztán oda mentünk. Gábor lehetett (volna) a nap szószólója, ugyanis amikor felmerült, mivel menjünk, ő azt mondta, taxival, amire ismét nem érkezett ellenszavazat (igaz, támogató sem, max. annak lehetett vélni a tömeg morajlását). 10 perc múlva már ott is voltunk.
Biznisz mítingek, ebédek és vacsorák helyszíne, díszes, már-már előkelő étterem. Érkezést követően az első mókás jelenet főszereplője Áron volt. Szilvi ugyanis kibökte, hogy kifordítva vette fel a teniszpólóját. Másnak - egész addig - fel sem tűnt. Neki sem, csak az, hogy a telefonját nem tudta a megszokott zsebbe helyezni. :)
Jó volt tehát a hangulat, miközben felkészültünk a lakomára. A kiszolgálással azonban akadtak gondok. Először is rendeltünk 4 sört, egy rövidet és nekem egy tonikot. Valamiért 5 sör jött, de sebaj, megoldották a fiúk.
Majd enni kértünk 1 pizzát (Imre), 2 lasagnét, 1 valami sült halacskát (Áron), valamint egy tál prosciuttot és egy szép adag salátát (Szilvi). A leggyorsabban elkészülő fogás - nem meglepő módon - Szilvi salátástálja volt. 10-15 perc alatt kihozták. Pár percre rá jött egy szép halom vékonyan vágott füstölt olasz sonka is egy vágódeszkán. Szilvi udvariasan várt ránk többiekre, akik balga mód nem hideget rendeltek. Hibázott. Úgy 5 perce lehetett előtte az étek, amikor jött a pincér kislány és közölte, hogy a saláta nem is az övé, hanem a szomszédé, felkapta, kicsit megvizsgálta, majd letette a szomszéd asztalnál ülő hölgy elé... ilyet sem láttunk még.
Ez követően nagyjából minden rendben volt, megérkeztek az olaszos tésztaételek, sőt, már meg is ettünk mindent (nem volt rossz, de kiemelkedő sem szerintem), mikor Áronnak még mindig sehol semmi. Éheztették. Valahol eltűnt a hala. Nagyon. Szórakoztunk persze sokat ezen, de mégis kicsit kellemetlen volt, hogy másfél óra alatt nem bírnak megsütni egy darab mirelit uszonyost. Mire nagy nehezen elkészült, mindenki megéhezett újra, a fiúknak muszáj volt betolni egy desszertet is. Áron trükkös volt, abból már ugyanolyat rendelt, mint Imre és Gábor, így végül utolsó előttiként fejezte be a vacsorát - Imrével ugyanis nagyon jókat beszélgettünk Szilvivel, így őt hátráltattuk a fogyasztásban kismértékben. :)
Evés után eljött számomra a nap csúcspontja: vettem egy grillezett kukoricát a főtér sarkán. Nem volt olyan finom, ahogy vártam, de mivel kértem rá sót, egész kellemes sóíze volt. Gábor kicsit korábban hazament dolgozni, Szilvi szintén kidőlt, így Áronnal és Imrével elindultunk az albán városrész, a Bazár felé. Nekem folyamatosan Disneyland hangulatom volt. Meseország. OK, helyenként New Orleans is, ahol élőzene is volt. Hihetetlen, fantasztikus, bár kicsit félelmetes, de gyönyörű. Ide még biztos visszamegyek párszor! :)
Sétáltunk jó egy órát, közben pedig Imre tartott egy rögtönzött városnézést töriórával egybekötve. Mindig élvezettel hallgatom ezeket az előadásait. Roppant szórakoztató és nagyon informatív egyben. Iparosítani kellene, szerintem más is szeretné! :)
Visszafelé, immár ismét a főtérnél 3 koldus gyerek "szegődött mellénk". Valójában agresszíven kunyiztak és közben megpróbáltak kizsebelni. Pár percig követtek minket 4-11 centi oldaltávolságot tartva, majd az egyik egy óvatlan pillanatban Imre zakójának belső zsebébe próbált belenyúlni. Áronnal ekkor kiáltottunk rájuk, majd nagy nehezen sikerült el is zavarni őket.
Azért résen kell lenni, ez a valóság. A mesevilág tényleg odaát van.
Utolsó kommentek