Nem volt egyszerű, de megérkeztem.

Reggel 5:15-kor indultam otthonról. Tankolás, autópálya-matrica beszerzése és egy rövid látogatás az irodában (begyűjtendő tapasztalt kollégám és alkalmi útitársam, Imre névjegyeit, hogy tudja osztogatni szerbiai túrája során), majd Imre összevadászása budai lakhelyén. Indulás 6.00-kor. 10 fok, szemerkélő eső.

Problémamentes utunk volt együtt, jól haladtunk, sokat beszélgettünk, ráadásul az idő is nagyon barátságosra fordult menet közben. Belgrádban 16 fok, verőfényes napsütés. Imrét kitettem a hotelnél és elindultam tovább Skopje felé. Pontosabban az irányzék jó volt, csak nem számoltam az egyirányú utcák csapdájával. Konkrétan az első lehetőségnél döntöttem hibásan. Balra fordultam, pedig jobbra kellett volna... ennyin múlt. No mindegy.
Rögtönzött városnézésre kalauzoltam hát magam, mire sikerült rálelni a helyes útra. Jártam a vasútállomásnál, a kikötőben, megnéztem a nándorfehérvári erőd maradványait, a belvárost, a külvárost, láttam temetőt és még ki tudja, mit... például 3 szintű autópálya-kereszteződést!
Mire ráakadtam az E-75-ös jelzésű európai főútra, azon néhányan összetörték egymást (magukat talán nem), így jó kis dugó lett. Másfél órát töltöttem összesen Belgrádban a kalandozással és a sorban araszolással... majd érzékeny búcsút vettem tőle és folytattam utam Skopje felé.

Az autópálya Nis után nem sokkal véget ér. Innen még úgy 120 km Macedónia. Egy egyszerű kétsávos főút vezet át a hegyeken. Következmény: kanyargós, sok a sebességkorlátozás és a lakott rész. Beláthatatlanul hosszú - időben. Megoldás: tapadni az előtted lévőre. Amennyivel ő megy, annyival te is mehetsz... van pár másodperc fórod a rendőrökkel szemben. Az elv egyetlen szépséghibája, amikor épp egy betont szállító IFA akad eléd vagy egy úthenger. Arra jobb nem tapadni. Ráadásul nincs az a speed limit, ahol azokat lefotóznák... és kikerülni sem mindig lehet őket hipp-hopp. Előbbi mögött pl. jó 6-8 kilométert tötymörögtem sokadmagammal egy nagyon kanyargós részen. Éveket öregedtem. Hála azonban a szerb autós kollégáknak, az átlagsebességem nem lett sokkal alacsonyabb így sem a vártnál. (...) :)

Az eredetileg tervezett időben érkeztem meg a szerb-macedón határra. Viharos szél, 14 fok. Valamit nem jól csináltam, nagyon gyanús lehettem, mivel mindkét határon kipakoltattak mindent, benéztek a motortérbe és a pótkerekem is elő kellett vadásznom. Kedvesek voltak, de a bizalom és a szimpátia nem lengte be a teret...
Nem tudom, mit kerestek, de nem találtak semmit. Udvariasan elnézést kértek és elköszöntek mindkétszer, de onnantól sűrűn szemléltem a visszapillantót, vajon hány rendőr/vámos/kommandós követ. Nem volt jó élmény, sőt. Ráadásul másfél órámba került.

Végül, mintegy 860 kilométer megtétele után, 16.30-kor megérkeztem Skopjéba. Áronnal (főnök) megbeszéltem, hogy a városközpontban találkozom a projektcsapattal, akik épp fagyiztak akkor. Szerencsém volt, a központba érve épp összefutottam Kristijannal, macedón kollégámmal, aki nagyon lelkesen üdvözölt (többször is volt már Budapesten, időnként voltunk sörözni, meccset nézni is...), majd segített ingyen leparkolni az autót a központ egy eldugott mellékutcácskájában és elkalauzolt a projektirodába is - a fagyiról lemaradtam. :S

Kb. egyórás rövid bemelegítés a projekt vezetőivel, "megfigyelőként" felcsíptem némi infót, akklimatizálódtam az irodában, majd irány a kecó. Ez még nem a végleges helyem, annak megtalálása a hét (vagy a jövő hét) egyik részfeladata lesz. Ez a céges menedék. Egyszerű, de egész otthonos, 200-250 négyzetméteres, 2 szintes lakás egy köpésre a városközponttól. Na jó, én nem tudok ekkorát köpni (sőt, leginkább egyáltalán, de ebbe ne menjünk bele), de tényleg nincs messze. A taxi 50 dínárból visz be az irodába. Az az alap tarifa, amiben benne foglaltatik az első 2 kilométer megtétele is, átváltva úgy 240 forint.
Még annyit a kétszintességhez, hogy 7 emeletes a ház, ez a 7-8. emelet:) (A lift csak a hetedikig jön). Érdekesség, hogy az én ideiglenes szobám a felső szintről érhető el további 6-7 lépcső megmászásával. Ne kérdezze senki, hányadikon lakom. Szerintem ez már a kilencedik...

Este projektvacsora, azaz evés közben rövid felvilágosítást kapok a legfontosabb dolgokról, hogy holnap ne legyek tök kuka (mert az egyébként olyan jellemző rám, nem?) az ügyfeles bemutatásomkor.