Nedy@Skopje

Őszintén szólva egészen a közelmúltig nem állt össze a buksimban, miért is hívjuk vízkeresztnek ezt az ünnepet (amit mellesleg az én családomban nem ünnepeltünk, csak arra volt jó, hogy tudjuk, "hivatalosan" mikor kell lebontani a karácsonyfát). A nyugati keresztények ekkor (január 6.) ünneplik a három napkeleti bölcs, Gáspár, Menyhért és Boldizsár eljövetelét. Az olaszok ugyanekkor, Epifania ünnepén adnak ajándékot egymásnak - végre megértettem ennek az elvi alapját is. Bár hogy a Befana (a kedves boszorkány, aki az ajándékot hozza) hogy jön a sztoriba, arról lövésem sincs.

Na mindegy, vissza. Az ortodoxoknál nincsenek háromkirályok. Jó hír viszont, hogy egy másik sztori közös: ezen a napon (ami az ónaptár szerint jelenleg január 19.) keresztelte meg Keresztelő Szent János a Jordán folyó vizében Jézust. Mint az egy meetingen kiderült a héten, ma van a Jordanok névnapja. Ismerek párat - igaz, mind bolgár. Sebaj. Viszont ortodoxok, és volt alkalmam beszélgettni velük egy szünetben a vallási hagyományaikról.

A vízben való megkeresztelkedés emlékére nevezhetjük tehát ezt az ünnepet vízkeresztnek. Erre ma egy egészen látványos(nak beharangozott), tömegek által megtekintett esemény is épül. Macedón kollégáim szerencsére jó időben figyelmeztettek rá, hogy ezt nem hagyhatom ki, így ma el is mentünk Tiborral megtekinteni. Ez pedig tulajdonképpen a folyó vizének megszentelése.

A gyakorlatban mindez úgy néz ki, hogy az egyik nagyon öreg és viszonylag szűk hídon késő délelőtt (11 körül) felvonul a teljes egyházi elöljáróság, körülöttük hatalmas tömeg, közvetítőkocsik, kamerák, és nem elhanyagolható mennyiségű és minőségű kihangosító berendezés. Komplett misét celebrálnak a szabad ég alatt, miközben a tömeg csak gyűlik és gyűlik a Vardar 2 partján (miután a hídon csak néhány száz ember férhet el), természetesen a hídtól a folyásiránynak megfelelően. Néhányan próbáltak cselezni most is, de szerintem az nem lehetett célravezető.
Az van ugyanis, hogy miután a papbácsi elmondja az imát (ami szerintem kifejezetten jól hangzik macedónul, egyszerűen a nyelv maga alkalmas erre a kántálásos imamondásra), megköszöni az égieknek az összes jó dolgot és megáld mindenkit (már amennyire sikerült megértenem), megáldja a folyót is. Ha ezzel megvan (vagy inkább ennek utolsó lépéseként) a kezében lévő fakeresztet -lehetne ugyan finomkodni, de nem teszem - behajítja a folyóba.
Riadalomra semmi ok! Egyrészt a fa úszik a vízen, másrészt több gumicsónak is van 20-30 méterre a hídtól, amikről a vízfelszínt épp súrolóan kötelek és bólyasorok vannak kifeszítve a folyón. Tehát a kereszt nem fog elveszni. Akkor sem, ha az aktust megelőzően egy szál fürdőgatyában a vízparton várakozó férfiemberek közül valamiért egynek sem sikerülne megszereznie azt. (Ez természetesen nem fordulhat elő.) Ők ugyanis éppen arra várnak, hogy a kereszt repüljön. Utána a menyasszonyi csokor után vetődő hajadonokat sokszorosan megszégyenítő, ádáz csatába kezdenek az ereklye megkaparintásáért. Fröcsög, habzik a víz, kezek, lábak, lábak, lábak, kezek, egy fej, kéz, láb, fej, fej, fej, láb, kéz, TAPS! Magyarul lemaradtunk valamiről. Ez ugyanis annak szól, hogy valaki megszerezte a keresztet. Ez az ember pedig elnyeri méltó jutalmát: egész évben szerencsés és egészséges lesz ő és drága családja!

Nemes, önfeláldozó, de kicsit kockázatosnak tűnő cselekedet. A Vardar leginkább egy olimpiai rafting pályára emlékeztet: sekély, sebes folyású, nagyon hideg vizű folyó. Khm. Megáradt patakként szerintem könnyebben elképzelhető a mérete, a vízmélységről annyit, hogy a közepén is csak derékig ért a derék vetélkedőknek. Kinn 8-10 fok, nagyon párás, de napos idő. Tüdőgyuszihoz ideális. Azt hiszem, nem vagyok elég elvakult hívő, nem tudom eléggé értékelni. Kívülről nézve az egész egy nagyszabású felhajtás és egy nagyon rövid, rosszul látható akció egyvelege. Turistalátványosságnak mondják, de csak ezért nem biztos, hogy megéri eljönni idáig.

Amit utána láttam, legalább ugyanennyire érdekes, ha nem különlegesebb volt: a folyó lentebbi részein, a víz partján álló tömegből többen is megmosták kezüket-arcukat, néhányan a kabátjukat (!?) is a megszentelt folyóvízben, és vetettek keresztet a távozás előtt. Egy hosszú hajú, szakállas, nagyon sovány fiatalember nekivetkőzött és egy szál alsóneműben pancsolt egy picit a sekély részben: hasravágta magát háromszor a bokáig érő vízben, majd felállva keresztet vetett... hívők.
Csodálatos, kicsit megható is volt nézni, mennyire azok. Otthon ilyen megnyilvánulásokat nem látni. Kicsit úgy éreztem, mintha valami műhelytitokba avattak volna be. És ez bőven kompenzálta a főlátványosság súlytalanságát számomra.

"Valamit kéne mozogni, de a nyavalyának van kedve sötétben, hidegben."

Alapvetően nem új gondolat, sőt. Bár korábban a margitszigeti nagykört lelkesen és gyorsan tudtam abszolválni, abban, hogy abból egymás után kettőt is le lehet futni, igencsak kételkedtem... amíg tavaly el nem kezdtem futni. Fogadásból... vagy inkább alkuból.
Értelmiségiekhez méltón úgy próbáltuk rávenni egymást egy ismerősömmel a saját hobbink megszeretésére, hogy bevállaltuk, hogy teljesítjük közösen mindkettőt. Ő megcsinálja velem a Kinizsi Százast, én pedig lefutom vele a Budapest Maratont. Kb. egyenlő esélyekkel indultunk: én sosem futottam 5-6 kilométernél többet egyszerre, viszont sokszor túráztam 50-70 kilométereket, ő pedig 30-40 kilométeres túrák mellett edzett futónak számított 10-12 kilométeren is.
Összességében azt mondanám, sikeres évünk volt, sokat edzettünk közösen, kicsit sikerült jobban megismerni egymást és magunkat is. A vége? Hát... elgurult a bogyóm.

Valamelyik őszi maraton idején kaptam egy szórólapot, amin a márciusi Balaton Szupermaratont hirdették. Elsőre kidobtam. De ő is kapott egyet, ami valahogy szintén a kezembe akadt. Ekkor el is olvastam rendesen, és megállapítottam, hogy ez egy olyan kihívás, amihez kevés vagyok, mint macisajtban a brummogás. Aztán ahogy telt-múlt az idő és elkezdtem hízni (mivel egyáltalán nem mozogtam 2 hónapja, ellenben a karácsony nem fogyókúrás periódus), feltámadt bennem a mozgás iránti vágy. Úgy döntöttem, keresek valami célt, ami motivál. Kettőt találhatsz. Naná. Még ugyan nem neveztem be hivatalosan, de ha egyszer Pesten járok munkaidőben, megteszem.

Bő egy hete edzek viszont. Napi fél óra igen intenzív mozgás egy elliptikus pszichoketyerén. Pszicho, mert úgy nyiszog-nyoszog, hogy aki azt kibírja, annak nincsenek idegei. Egy biztos: fél óra nagyon aktív mozgással kb. úgy megizzaszt, mint egy kiadós, 10-12 kilométeres futás. mindehhez pedig nem kell kimenni a sötét, kátyúkkal teli utcára, a kóbor kutyákkal és a csövesekkel küzdeni futás közben, hanem a lakás nyugalmában és melegében lehet mívelni. Szép. Persze ezt is csak 4 napig bírtam. Így.
Az ötödiken már 1 órát lógtam a szeren, mert a fél kevésnek tűnt. A hatodikon (szombat) délben eszembe jutott, hogy akár futhatnék is, hiszen nappal van és szabad vagyok. Nagyjából nulla gondolkodási időt követően villant fel a kis izzó a fejem fölött: "Neked fel kell futni a Kereszthez!" És tényleg! De... a rövidebbik utat ismerem, a szintkülönbség pedig kb. állandó. Szóval menjünk a hosszabbon! És mentem. 16 helyett 28,5 kilométer, 2,5 helyett 3 óra háztól házig. Nooormális? Megállapítom, nem. De nagyon jól esett. Az eső is a végén.
Vasárnap felkeltem és láss csodát: kutya bajom. Izomláznak nyoma sincs. Fáradt voltam egyedül, de azt kompenzáltam némi alvással. Ja, és amúgy levezetésként csak egy félórás etapot nyomtam a szakszerkezeten.

Ma reggel bezzeg! Mit reggel! Egész nap, ahányszor tartósabban nem mozdultam... az első pár lépésnél már én is nevettem rajta, milyen komikusan merevek a lábaim. Nem klasszikus izomláz, nem fáj egyáltalán, csak valahogy nehezen mozdul. Aztán 3-4 mozdulat után bejáratódik és tudok futni, gyorsan lépcsőzni, bármit. De azok az első lépések... mint valami robotzsaru... (btw: fonetikusan leírva nekem sokkal jobban tetszik ez a szó:))

Nem baj, megérte. Jó közérzet, pozitív kilátások! És nem mellesleg: ma feljött rám az a nadrágom (hasbehúzás nélkül), amihez múlt hétfőn úgy 2-3 centi hiányzott! :)
Még van 2 hónapom felkészülni életem legnagyobb kihívására. Nagyon elszánt vagyok, még nem érzem lehetetlennek. MÉG. Majd közvetlen előtte... vagy ott, amikor már mindegy lesz.

A macedónoknak van humora. Valahova az angol és a magyar közé helyezném. Fanyar és önkritikus. Nekem tetszik. Legalábbis amit eddig láttam. Íme egy kis ízelítő (avagy a kevésbé avatottak számára: betekintés a macedónok kedvenc gumicicáinak világába - aki nem tudná, melyik miért vicces, kifejtem kommentben):

Macedónia népessége

Macedónia népessége 2.050.000 fő.
450.000 fő nyugdíjas, tehát a munkát a maradék 1.600.000-nek kell elvégeznie.
500.000-en iskolába járnak, azaz legfeljebb 1.100.000-en dolgoznak.
Közülük 100.000 embert az állam foglalkoztat, tehát az effektív munkavégzők a fennmaradó 1.000.000 főből kerülnek ki.
Bármely időpillanatban 100.000 ember van kórházban vagy betegállományban, és az új kormány legutóbbi intézkedései nyomán immár 200.000-en vannak rács mögött. Következésképpen 700.000-en dolgozhatnak.
Pontosabban csak dolgozhatnának, mert ebből a sokaságból 699.999 fő munkanélküli. Egy ember marad, aki elvégezhetné a munkát. Ez pedig TE lennél (feltételezve, hogy macedón vagy). Te viszont csak ülsz és a viccemet olvasod...
 

10 bizonyíték, amiből kiderül, hogy macedón vagy

1. Meggyőződésed, hogy létezik az országod.
2. Meggyőződésed, hogy a nyelved nem bolgár és nem is szerb.
3. Meggyőződésed, hogy Nagy Sándor leszármazottja vagy és teszel magasról a görögökre.
4. Tito nevét partizán dalokban, Goce Delcevét hősi eposzokban énekled.
5. Külföldi szociológusok kérdezgetnek az identitásodról.
6. Nem kell dolgoznod munkaidőben sem, mert nincs mit.
7. Kozmopolita vagy, megveted a nacionalistákat.
8. Királyként élhetsz abból, hogy tudsz cigit csempészni Nyugat-Európába.
9. A tiéd az egyetlen olyan ország a világon, aminek 2 neve és 2 zászlója van. (Ez utóbbi már nem igaz.)
10. A te országod rendelkezik a legjobb klímával a világon a paradicsom termesztéséhez. Mégis importáljátok.

Elindultam szép hazámból. Tiborral nagyjából egyszerre, tegnap délután 1 körül. Ő repülővel jött, én kocsival. Este fél 7-kor kaptam egy SMS-t:

"Nem szállt le a gépem Szkopjéban, Budapesten vagyok. Autóm zöldkártyája lejárt, a holnap délben induló géppel érkezem..."

Én ekkor valahol Nis felé jártam épp. Ő pedig, mint kiderült, otthon. Repült úgy 850 kilométert, majd mivel a szkopjei reptér köd okán le volt zárva, csakúgy, mint a szófiai, szépen haza is ment. Ingyen retúr á'la MALÉV.
Repülés közben bekapcsolta a GPS navit és a következő történt: miután az azonosította a pozíciójukat, mindig megpróbálta "helyes útra terelni" egy korábbi útvonalterv alapján. Megmondta, melyik főúton jár és folyamatosan újratervezett, ha véletlen másikra (avagy fölé) tévedtek volna. Ami azért 630-as tempónál meg-megesik az emberrel. A legédesebb  pillanat minden bizonnyal az volt, amikor a szakszerkezet egy 80-as jelzést felvillantva azt találta mondani: "Túl gyorsan mész!"... Ami azért 630-as tempónál meg-megesik az emberrel.

Az egész dolog érdekessége amúgy az, hogy köztudott volt, hogy itt köd van, mivel a reptér 2 óra kivételével egész nap le volt zárva. Amikor elindultak Pestről, már ismét le volt. Olyannyira köztudott, hogy még én is tudtam. Na jó. Megnéztem indulás előtt. Otthon, ahol 4 fok volt és köd. Megállapítottam, hogy az itteni -2 fok és köd majdnem ugyanolyan. Majd megnéztem kíváncsiságból a kb. félúton lévő Belgrád időjárását és azt hittem, hibás a műszer: 16 fok, napocska volt a telefonom kijelzőjén.

A valóság az, hogy nagyjából Örkény körül kiértem a pesti szmogból, amit otthon még ködnek néztünk, hirtelen verőfényes napsütés és 15 fok lett és az ki is tartott egészen a naplementéig, Belgrádig. Hihetetlen. Ekkor már ki is ment a fejemből a szkopjei vacakság. És egészen az utolsó fizetőkapuig (azaz mintegy 15 kilométerre a várostól) nem is villant be. Csak akkor, amikor észleltem, hogy minden tejfölös lett, semmit sem látok. Mint a repülőn, felhőben. Valójában ez nem köd volt, hanem szélcsatorna: nem sok dolgot láttam, de a zárófényem lángnyelvén úszó vízrészecskék lágy hullámzása, kavargása tökéletesen kivehető volt. Mint valami mesevilág. Szerencsére az úton fetrengő figurák nélkül.

Én tehát ideértem, ő meg tehát nem. Reggeltől kezdve sasoltuk a szkopjei reptéri információkat. Sokáig semmi hír nem volt a mai 8-9 érkező géppel kapcsolatban (egész napra véve, kora délelőttől... csak hogy érezzétek a nyüzsit). Aztán szép lassan elkezdtek megjelenni a "Megjegyzés" mezőben a "Diverted to Ohrid", azaz "átirányítva Ohridba" feliratok. Egy idő után már minden gépnél volt, csak az övénél nem.
Utána kérdeztünk, kiderült, hogy a MALÉV számára Ohrid valamiért nem alternatíva. A Nagy Sándor reptér zárva volt egész nap. 13.15-kor kellett volna indulniuk, de csak egy "DELAYED", azaz "elhalasztva" feliratot láttunk. Ekkor már mindenki tudta, mi lesz. Kettő után kicsivel be is jelentették Ferihegyen, hogy a gépet törlik. A neten is megjelent. Megjegyzésként. A "DELAYED" és a "16:25" (mint várható érkezés) mellett. Téves infó,hiszen a gép Pestről jön, ott meg a hangosból jött az infó.
16:45 körül csöng a macedón telefonom, Tibor az. Kérdeztem, miért azon hív. Válasz: mert Macedóniában van. Értetlen arc. Azt hittem, ugrat. Meg is állapítottam, hogy a humorán még kell csiszolni, ez elég átlátszó volt. Aztán a háttérben meghallottam más kollégák hangját és a reptér zaját is. Jé! Ezek tényleg itt vannak. De hogy? Hiszen a gépet törölték, hallottuk, láttuk!
Kiderült, hogy egy G.I.Joe (Tibor szerint) avagy Superman (Szabina interpretációjában) mégis bevállalta a fuvart és elhozta őket. Ma egyedüliként ő szállt le a szkopjei reptéren.

Nesze neked tájékoztatási rendszer! Látjátok feleim szümtükkel mük vogymuk?
Balkán vogymuk.

A minap Szófiában volt szerencsém egy otthon kevéssé ismert, tejalapú üdítőitalhoz, az ayranhoz. Én ugyan hallottam korábban a nevét és tudtam azt is, miből van, de nem gondoltam, hogy létezhet olyan tejtermék, amit már nem tudok meginni akármilyen tételben. (A savanyú tej és társai most nem játszanak, mert azok már lejártak.)

A Balkánontól a közel-keleti országokon át egészen Közép-Ázsiáig (értsd: Boszniától Indiáig, Ciprustól Kirgizisztánig) nagyon elterjedt szokás a joghurttá érlelt tejet vízzel higítani és némi sóval tartósítani, és ezt akár normál főételek, mint pl. kebab mellett hideg üdítőként fogyasztani. Valójában így ránézésre az a hepaj, hogy sokszor a tengerparti népeknek nem volt választása, hogy édes- vagy sós vízzel szeretné-e higítani, de ráfogták, hogy így tovább eláll, hiszen a só mindent tartósít - majd a termék elterjedt a szárazföld belsőbb részein is, ahol az íz miatt szükség volt a sózásra.

Az íze nekem kicsit bizarr, de azért enyhe megszorításokkal még épp iható. A bozánál kétségkívül jobb, alkoholmentes, üdítő. Persze mint minden hasonló dolognak, ennek is vannak változatai a világ különböző részein. A bosnyákoknak van egy sajátos mojito-style receptjük az ayran alapjain: végy egy kis joghurtot, öntsd fel uborkalével, dúsítsd némi reszelt fokhagymával és bolondítsd meg az egészet egy kis finomra vágott mentalevéllel. Nagyon egészségesnek tűnik, de ember legyen a talpán, aki ezt fel tudja hörpinteni! Egyszer azért muszáj lesz kipróbálnom...

De térjünk vissza egy pillanatra az eredeti verzióhoz: az ayran olyannyira népszerű, hogy a bolgároknál pl. a Danone is gyártja, sőt a McDonald's is forgalmazza a menüihez. Próbáltam magam beleélni, milyen lehet egy dupla sajtos McRoyal ayrannal meg némi sültkrumplival és barbecue szósszal, de szerintem megfeküdné az emésztőrendszerem.

Jótanács nem gyakorlott, de kíváncsi utazóknak: az ayrant  mindenhol egy picit másképp nevezik. A bolgár neve a cirill betűk ismeretével még egyszerűen megfejthető: айрян (ayryan). A görögök  sem trükköznek sokat, csak ki kell tudni betűzni: αριάνι (ariani). Itt tehát még egyszerű olvasási tudással megúszhatjuk, hogy helyi speckóként ránk sózzanak valamit, aminek túlzott fogyasztása tönkrevágja a nyaralásunkat. Viszont az irániak ugyanezt "doogh", az albánok a "dhallë", a kurdok "mastaw", az indiaiak pedig "lassi" néven tartják nyilván. Ha tehát ilyesmivel tukmálnak, gondoljuk meg kétszer, kérünk-e, mert a magyaros ízlésvilágtól igencsak távol eső dologról van szó.
Kipróbálni mindenképp megéri, de fél literes korsó frissen csapolt, habos ayrant kikérni elsőre egy picit bátor húzásnak tűnik, még ha filléres dologról van is szó.