Az első kör nagyon gyors és egyszerű volt, elégedett és vidám vagyok. Második kör: forgalmit szerezni KID-nek. Átmegyek a másik épületbe, húzok egy sorszámot és várok. Várok 20 percet. Logikus és normális cselekedet, hiszen egyedül vagyok 5 ügyfélablakra. Sorra (?) kerülök. Elmesélem gyorsan - immár rutinosan - az ügyintézőnek, hogy az a stájsz, hogy ellopódott mindenem a jó Szkopjéban és ennek következtében KID ott, én itt.
-"Hátsó rendszámtáblát hozott?"
-"Nem, nem hoztam, mivel az autó Szkopjéban van, kinn áll az utcán, kell rá. Ráadásul aligha engednék fel a rendszámtáblát a repülőre különleges biztonsági átvilágítás nélkül."
-"Értem. Akkor megkérdezem még egyszer: elhozta?"
Ez volt az a pont, ahol úgy éreztem, valami nem stimm, de gondoltam, biztos hadartam vagy mi, hát előadtam még egyszer az iménti érvelést. Válasz:
-"Sajnos a hátsó rendszámtábla nélkül nem tudjuk beírni a műszaki érvényességet, így nem adhatom ki a dokumentumot."
Elszakadt valami: -"Akkor pedig egyhamar biztosan nem is fogom tudni legálisan behozni az okmányirodába a rendszámot a fenti okok miatt."
Megnyugtató válasz: -"Ez nem az én gondom."
A kultúrpercek végén úgy éreztem, a szolgáltató állam sajnos ismét nyerésre áll az egyszeri állampolgárral szemben, cselhez kell folyamodni. Rácsörögtem Kristijanra, hogy akárhol is leledzik épp, jusson el a kocsihoz ASAP és hasznosítsa az új iPhone-ját: lőjön nekem egy tuti képet a hátsó rendszámtábláról úgy, hogy a legapróbb bolhapiszok is analizálható legyen az atomok szintjén és küldje el nekem MMS-ben/e-mailben. Örök hála: segített, sietett, egy óra múlva megvolt a fotó az én telefonomon. Visszabattyogtam, bemutattam a képet ÉS: ELFOGADTÁK! :) Jippijippijé! Éljen a XXI. századi technika! 5 perc múlva megvolt a forgalmi is. Összesen 26.500 forintból megúsztam eddig és még mindig csak 10 óra volt.
Irány az OEP, szerezzünk Hatósági bizonyítványt (TAJ kártya helyett). Gyors ügyintézéshez szokott felhasználónk már az ajtóban visszahőköl: a kétfogú, a szokásoknak megfelelően a sorszámkérő automatán támaszkodó biztonsági őrnél beljebb jutni a "váróban" szinte lehetetlen. Engednének, de nincs egy talpalatnyi hely sem. Ismerős életkép - 20 évvel ezelőttről. Rápillantok a sorszámomra: 61 várakozó. Uhh. Na mindegy, kivárjuk. Pörögnek a számok szépen. Időnként kicsit előre, majd vissza. Persze van egy felirat, hogy nem feltétlenül sorrendben hívnak, de mégiscsak vicces, hogy fogalmad sincs, mikor fogsz jönni, pedig van sorszámod.
Az ügyintézők, nyilván a tömeg elégedettnek tetsző morajára alapozva, 2-3 fős egységekben távoznak közben az ügyféltéren keresztül - dolgaikat intézni. Ki a kisboltba, ki reggelizni, később egyesek már ebédelni mennek. Gátlástalanul megbeszélik, ki merre, miközben a kiszolgáltatott csőcselék vár és tűr türelmesen. Ahhoz persze nem kell nagy logika, hogy megmagyarázzam: ha csak az ablakok felénél ül valaki, akkor gyaníthatóan közel feleolyan gyorsan fogy a napi munka, mintha mindenki dolgozik. Avagy ügyféloldalról: nagyjából kétszer annyi ideig kell várni... köszke!
Sorra kerülök! Ügyintézőm kedves, mosolygós. Nem nagydarab. Sokkal több. Szerintem esténként lángvágóval metszik le róla a széket. Az ülőmunka hátrányai. Átküld a kasszához. A pénztáros hölgy kettővel előttem úgy dönt, tart egy kis pauzát, elmegy ebédelni ő is. Már megszoktam, nem is zavarna, de: könyörgöm, ő az egyetlen pénztáros! Amíg ő nincs, minden nyomoronc vár. A folyamatban lévő ügyekre nem tudnak ráindítani másikakat az ablakoknál, így egy idő után kétféle ügyfél van: aki a pénztárra vár és a ki a pénztárra várók által virtuálisan foglalt helyekre vár. Borzalmas, balkáni, bosszantó, felháborító. Ez minimum folyamat-újraszervezést és vezéráldozatoat kíván! Egyszer csak - úgy tűnik - jól lakott a kisasszony és visszatért. Megindult a sor. Az első kész, én jövök. Fricskaként (?) még gyorsan elszalad, benyomja a kávéfőzőjét a háttérben. De még csak nem is szisszenek. Megköszönöm neki, hogy van. Láthattuk: nélküle semmire sem megyünk mi itt. Ő itt az atyaúristen. (Közgazdász nyelven a "szűk keresztmetszet".) Tudja és vissza is él vele... :( Összesen 70 percet voltam itt. Ebből 20-at a pénztárnál (2.200 forint).
Ez is megvan, immár mindenre felkészülve átmegyek a szomszédos irodába kiváltani az Európai Egészségbiztosítási Kártyámat (lánykori nevén E111-et). Ne kérdezzétek, miért nem lehet ugyanott a kettőt, hiszen ránézésre egy adatbázisból jön az infó. Túl bonyolult lenne azzal is foglalkozni. Szóval át. Gyanúsan üres minden. A sorszámomon az szerepel, hogy 2 várakozó van velem együtt. Még durvább: tehát a tömeg nem láthatatlan, hanem nincs! WOW! És tényleg. 10 perccel később kinn is vagyok (és nem kellett fizetnem sem!). KÉSZ!
Nincs más teendőm, mint várni, mikor készülnek el a most meg nem kapott dokumentumaim. Addig országfogságban vagyok: Magyarországon azt csinálok, amit akarok, de kijutni nem tudok.
Utolsó kommentek