Ma egy egész napos workshopon voltunk. Pontosabban mi tartottuk. De mivel ez egy olyan esemény volt, amin az ügyfél oldaláról sok embernek kellett részt vennie, kellett hozzá egy kellő méretű tárgyaló. Ezt pedig a drága ügyfél síüdülőjében leltük meg! Hiphip! Világot látunk!
A Hotel Slavijába mentünk, Popova Sapkára, nagyjából pont 60 kilométerre (45 percnyire) Szkopjétól. Akit érdekel Popova Sapka bemutatója a hely marketingje és alapinformációi, katt ide avagy ide (egyébként egy kukkantást szerintem megér - és mindenképp a továbbolvasás előtt:)).
Szóval egy állami cég síüdülőjében voltunk, 1780 méteres tengerszint feletti magasságban. Sajnos a nap csak ímmel-ámmal sütött, így nem volt igazán szép időnk, de fantasztikus látvány tárult a szemünk elé, amikor véletlen mégis elő talált bújni: hegyláncok, kopár és gyér növényzetű hegyoldalak körülöttünk, mindössze néhány házikó, sífelvonók, ennyi. 12 fok volt még, hó sehol (Szkopjéban bő 10 fokkal több). Ettől függetlenül a kabátokra szükség volt. A workshopon is többen ücsörögtek abban, mivel a hely fűtése hagyott némi kívánni valót maga után: ha kinyitottuk az ablakot, éppen csak nem volt kinn melegebb...
Na de ha már... akkor lássuk a helyet!
Olyan érzésünk volt, mintha egy időgépbe kerültünk volna. Nem privatizált, a mai viszonyok között már fejletlen/elmaradott/megkopott állami tulajdon. Ezt kiválóan szimbolizálja a fenti kép is, ahol épp a saját nevét látnánk, ha nem tűntek volna már el belőle betvek, és bizony belül is akadnak hiányosságok, erősen ódivatú részletek mostanra. (Vagy inkább nem akadnak, hanem minden az.) Valójában hatalmas értéket képvisel: egyedülálló helyen fekvő, örökpanorámás síközpontról van szó a koszovói határtól nem messze (térkép).
Szilvi érdeme a felfedezés, de muszáj megosztani veletek: van úszómedence is! (Nem, ennél azért nagyobb volt Szilvi felfedezése, ezt láttuk már befelé menet is.) Azonban ő bökte ki, hogy a három csillagos posztszocialista munkáshotel prospektusában is benne van ez, méghozzá külön téli progiként kiemelve, képpel! A képen pedig (mint a valóságban is) üresen. Bravó! :)
A workshop maga egy nagy teremben zajlott. Hivatalosan 10-kor, a gyakorlatban 11:15-kor kezdődött. Még hozzá kell szoknom a macedón pontossághoz. Talán az lenne a legjobb, ha erre meghonosítanék egy új kifejezést: "balkán pontosan" kezdtünk. Nézzük a jó részét: volt időnk felkészülni. A terem berendezéséhez nem fűznék kommentet, mindenki dolgozza fel maga (igen, borzasztó mennyiségű bőr fotel van a képen):
A nap legérdekesebb része az volt számomra, hogy Katerina hathatós közreműködésével, azaz tkp. tolmács segítségével prezentáltam a megjelent közel 30 embernek. Én mondtam valamit angolul, ő elmondta macedónul. Nem mondom, nyelvtanfolyamnak sem utolsó. És prezentációs képzésnek sem. (Ezúton jelezném az érintettek felé, hogy a csütörtöki budapesti képzésen nem tudok részt venni, de kérem, ezt számítsák be. Továbbá javaslom, hogy a következő kurzus során legyen lehetőség ezen előadástípus gyakorlására: merőben új élmény, hasznos tapasztalat!)
Számomra mindenképp kihívás volt, hogy magamhoz képest rövid, tömör, mégis értelmes egységekre kellett bontanom a gondolataimat, hogy azok lefordíthatóvá, elemeiben is értelmezhetővé váljanak mások számára. Pl. ilyen mondatot sem mondhattam egynél többet egymás után. De szerencsésebb lett volna még ennek a közepén is venni egy nagyobb levegőt, hogy Kate utolérhessen. Nekem nagyon pozitív élmény volt. Valóban hasznos tréning, ráadásul egy csomó dologra rájöttem közben, amikre majd figyelhetek a jövőben, hogy ügyesebb legyek. Ráértem gondolkodni. Az előadásom felét azzal töltöttem, hogy nagyon figyeltem, hol tartok.:)
Még reggel, odafelé menet megálltunk egy út menti pékségnél, ahol mindenki vett valami ehetőt, hogy túléljük a napot. Erre azért volt szükség, mert tegnap átszervezték a programunkat és így az ebédből majdhogynem estebéd lett. Így én napközben, a szünetekben bureket ettem joghurttal. Autentikus, ezért nagyon érdekelt, milyen.
Nem lesz a "must have" listámon, de ehető. Valamiért én mindig érzek egy enyhe káposztás rétes ízt benne, hiába van sajttal vagy épp sonkával töltve. Azt pedig, hogy hogy jön ehhez az olajos-zsíros, töltött leveles tésztához a joghurt, senki sem tudja. Bár nem rosszak együtt. De: nyugtával dicsérd a napot...
Ezzel egyetlen bökkenő lehet csupán: az a bizonyos estebéd még bekavarhat. és akkor honnan fogom tudni, mi bajom? :)
Történt ugyanis, hogy az étek, bár nekem nem volt kevés (Áronnak már igen), ízvilágát illetően hagyott némi kívánni valót maga után. Menza light. Éhesek voltunk, megettük, túléltük. De ha újrakezdhetném a napot, inkább vennék még 1-2 péksütit... azok legalább jól néztek ki.
A hangulattal egyáltalán nem volt egyébként problémánk (bocsi Áron, Szilvi kérte, hogy tegyem fel!:)), de az esemény érezhetően leszívta mindenki akksiját, hazafelé meglehetősen csendben voltunk az autóban. Szilvi talán el is aludt egy-egy pillanatra. Ahogy én is, amíg ezt pötyögtem. De ha egyszer megint annyi minden történt!
Utolsó kommentek