Kitaláltuk Szabinával (vialtos kölcsönjátékos kollegina egy itteni helyi projektünkön), hogy este körbefotózzuk a várost. Fájó szívvel, de nemet mondtunk Gáborék vacsora-invitációjára, majd elindultunk bóklászni, várost nézni, lődözni.
Az első képen látható épület, konkrétabban egy katolikus templom nagyjából azóta szúrja a szemem, hogy először láttam. Vasbeton, formáját illetően nekem túl modern is, ráadásul éjjel a keresztek kéken világítanak a rájuk erősített neoncsöveknek köszönhetően. Khm. Nagyon nem szép!
(Ez a fotó most azért került mégis ide, mert szerintem egész impozáns lett a beállítással, illetve színek szerencsés arányának eltrafálásával. Azért ne dőljetek be neki, a látszat csal!)
Érdekes módon vannak olyan modern keresztény építmények, amik nagyon érdekesek, változatosak, színesek és szépek tudnak lenni. Ilyen például a városközpontban található Teréz anya "emlékközpont". Hívhatjuk sok mindennek, templomnak, kegyhelynek, emlékháznak, sales pointnak, a célja egyértelműen a turisztikai látványosság. Nekem nagyon erős Disneyland-hangulatom támad az épület, sőt még a fotók láttán is.
Annyira mesebeli! Zseniális!
A város szíve modern, modernizálódik. Teljesen XXI. századi, európai, sőt. Kifejezetten dinamikus, nagyon szépen karbantartott (és borzalmasan gyorsan épül - lásd a Skopje2014 programot...). A szent épület körülötti térről ember fia meg nem mondja, hol jár valójában: modern, bronz köztéri szobrok, viccesen kacsázó lámpaoszlopok, zöld park, hatalmas, kreatív játszótér, üvegépületek, kávézók, nyüzsgő sokaság.
Teréz anyáról valamiért két szobor is van egyébként a téren, méghozzá egymástól is csak úgy 15 méterre. Nem pontosan értem, de mivel az egyik fehér kőből, a másik bronzból van, a méretük jelentősen eltér, ráadásul eltérő irányba is néznek, igazából nem konkurálnak, többlet értéket hordoznak, csak fura. Biztos valami malőr történt a közbeszerzési pályázaton. Talán többeknek is volt ismerőse... :)A városközpontra tehát alapvetően jellemző ez a modern, XXI. századi építészet, amit nagyon érdekes módon vegyítenek a klasszikus, antik formákkal (ezek ugye nagyrészt még épülnek, de a Vardar partján több hatalmas, ión oszlopokkal díszített épület is emelkedik éppen. Ezzel szemben a túlparton, a városközpontban hipermodern üvegcsodákat is látni.
Persze egy picit távolodva a központtól (pár száz métert csak, kisvárosról van szó!), visszatér a buszok kapcsán már érzett és említett retrohangulat: panelházak, szürke kockák, szmog, roncsderbi (sok azért az új autó!). 
Hihetetlen kettősség!
Imre olyan este fél 8 körül ránk csörgött, hogy most végzett, enne és inna valamit, csatlakozzunk hozzá. Találkoztunk 10 perccel később a főtéren, az alább bal oldalon lévő kisebb képen középtájt látható Csento mellett, és némi tanácstalanság után elindultunk a Bazaar felé, hogy találjunk egy sörözőt vagy valamit. Szegény százszor is megbánta, hogy velünk indult el: lassan, kegyetlen csigatempóban haladtunk előre, hol egyikünk, hol másikunk látott meg valamit (például a Kőhidat, a szobrokat, a főtéren kivilágított épületeket vagy épp az épülőfélben lévő neoantik dolgokat), amit sürgősen meg kellett örökítenie.
Végül aztán valahogy csak kikötöttünk a Kale (a vár) lábánál, és ha már ott voltunk, Imre javasolta, hogy nézzünk be, illetve csodáljuk meg a kilátást onnan is. Nem kellett kétszer mondani. Sétafikáltunk odafenn, majd elindultunk vissza, az egykor híres Kale étterem felé (ami a közelmúltban újjáépített várfalakon belül van), ahol égett is a világ. A felvezetésből sejthető az egyszerű tény: fény volt, az ajtó is nyitva volt, de az odabenn lévő 3-4 maffiózópofával viszonylag gyorsan megbeszéltük, hogy itt, ma biztosan nincs kaja. Tovább. Kicsit elmókáztunk a helyzeten, majd kisvártatva a vár kapujához értünk, ami kisebb-nagyobb meglepetésünkre immár be volt zárva, le volt lakatolva. Pedig befelé épp arról beszélgettünk, hogy ez mindig, mindenki számára nyitva áll... úgy tűnik, tévedtünk.
Körülnéztünk, nem vagyunk-e közvetlen életveszélyben, az alig percekkel korábban még látni vélt ismeretlen sötét alakok fenyegetésében, illetve nincs-e alternatív kijárat. Szerencsére (?) a válasz minden kérdésre "nem" volt.
Rövid tanakodás után Imre úgy döntött, jó példával jár elöl és (elnézést a hasonlatért) ifjú csimpánz módjára átszökkent a 2,5-3 méter magas, rácsos vaskapun. A tériszonyosok még mindig fogságban. Nem kellett sok győzködés, végül rászántuk magunkat mi is Szabinával, és átmásztunk a török erőd rácsos kapuján... a jókedvünk mindeközben szerencsére egy pillanatra sem hagyott el, de - gondolom - mindenkiben volt végig egy kis para a környéken egyedül kószáló alakok, illetve a várfal mellett, kivilágítatlanul parkoló 1-2 autó, valamint nem túl (vagy inkább kicsit sem) szimpatikus bandita haverjaink miatt. Ha nem is mindenkiben, bennem bizonyosan. Talán nem is olyan kicsi. Talán egy kicsit paráztam más helyett is. És? :)
A lényeg: túléltük, megszöktünk, megmenekültünk! Irány a Pivnica An (a karavánszeráj), bátorságomat feltétlen jutalmaznom volt szükséges egy Skopska salátával!
A nap tanulsága: soha többet Kale sötétben... viszont a Bazaar hangulata, fényei, színei és szépsége ilyenkor az igazi!
Utolsó kommentek