Tegnap, Belgrád felé cikk-cakkozva, egész nap azon gondolkodtam, hogy a csütörtöki nap kulturális fénypontjáról csúnyán lemaradtatok. A reggeli meetingünk után, ami véletlenül épp egy bárban volt a belvárostól szkopjei mértékkel mérve már-már messze (2-3 kilométerre), Áron és Kristijan kitalálta, hogy az iroda meglátogatása előtt mutatnak nekünk (Szilvivel) valami specialitást.
Ez pedig a boza volt. A Wikipedia egész komoly szócikket szentel ennek a számomra korábban ismeretlen italnak. Tulajdonképpen enyhén erjesztett maláta, liszt, cukor, élesztő (a macedón verzióban) és víz egyvelege. Helyenként tuningolják kölessel. Kicsit olyan, mint a must, mivel ugye enyhén erjed. Van épp emiatt egy leginkább csak elvi alkoholtartalma (!) is, de tekintve, hogy az erjedési folyamat igencsak gyors, jó helyeken csak frissen kapni. A Wiki megemlíti azt is, hogy régen - épp a tárolási nehézségek miatt - nem is lehetett kapni nyáron.
Az íze... hm. Elsőre borzalmasan édes, aztán kicsit savanyú. Érdekes. Olyan, mint egy sületlen, folyékony baklava. Olyan, amit az ember vagy kiköp elsőre, vagy nagyon bele akar inni még egyszer. Én a második vagyok:) A színe... na az pont olyan, mint az egyszerű futtatott élesztőé. Nem kifejezetten attraktív, sőt. Tkp. viszonylag kevés piát iszunk a színe miatt, úgyhogy ez talán nem is versenyképességi kritérium. Üdítőitalról lévén szó azonban az ára mindenképp az: 40 dénár, azaz kb. 180 forint literje. Nem rokkansz bele.
Még annyit, hogy életem első bozáját a szócikkben is jelzett, világhírűnek mondható Apche nevű vendéglátóipari egységben fogyasztottam. Ez valójában egy cukrászda ma már. Nagyjából a mi '80-as éveink végére emlékeztető színvonalon. Szerintem járunk még erre... :)
Utolsó kommentek